2012. április 30., hétfő

Rózsaszín kalap Regémnek




Ma két éves lett legkisebbem, kicsi lánykám, Rege! Sokat tanakodtam, milyen tortát készítsek neki, mert ő nagyon sok mindent szeret, tesói révén is ő egy vagány, belevaló, de azért csajos kis csaj. Így a sok mindenből végül egy rószaszín kalapot formáltam neki.
A torta belül vaníliás piskótát, egy túrós krémréteget és egy csokis krémréteget rejt, mert Rege szereti a túrórudit.
A születésnapi parti a csodaszép jó időnek köszönhetően kinti lehetett: igyekeztem finom-változatos falatokkal meglepni a rokonságot. Készítettem például szakállas pogácsát, ami nagyon mutatós és finom, de volt zserbó is, szívecskésen díszített muffincsodák, szendvicsek stb. A sok gyerek nagyon jól érezte magát, sokat játszottak együtt, az ünnepelt örült a nagy gyerekseregnek: mindenbe benne volt...
A tortán látható tigris figurát nem én készítettem, Rege Angi mamától, anyukámtól kapta a tortájára.
Rege nagyon édes volt: a tüzijátéka után lelkesen fújta két rózsaszín gyertyáját, majd aranyosan falatozta az első szeletet a tortából, ami azóta az utolsó falatig el is fogyott.

Regém sok-sok boldog szülinapot, olyan nagyon-nagyon boldog érzés, hogy két évvel ezelőtt ilyenkor már a karomban tarthattalak, Istennek hála Érted, szeretlek, puszi!!!!!!!!!!!


A nagy bulizás késő estig eltartott, sőt három gyerkőcömnél még tovább tartott volna....

1 megjegyzés:

  1. :-)))))))

    Nagyon jó lehetett!!!!

    Boldog Szülinapot a Szülinaposnak!!!!

    S nagyon aranyos a torta is!!!!

    :-))))))

    VálaszTörlés